Egy kattintás. Még egy. Aztán még kettő. És már írhatom is a betegem panaszait a számítógépes elektronikus orvosi regiszter programba. Ami történetesen olyan ablakban nyílik meg, amibe az egész dokumentum szélessége nem fér el. Ha azt szeretném, hogy az egész dokumentumot lássam, akkor még két kattintás, amit ha végeztem, visszafelé szintén le kell kattintanom. Ha közben a rendszerben meg szeretnék nézni más dokumentumokat a beteg korábbi megjelenéséiről, akkor az addrig beírtakat menteni kell, kilépni, néhány kattinttással megnyitni az előző zárójelentést vagy leletet, mert a program nem tud egyszerre két ablakot megnyitni. Így persze két leletet sem tudok a monitoron egymás mellé tenni, ha össze akarom őket hasonlítani, akkor fejben kell tartanom az egyiket, amíg a másikat megnyitom. Ha a számomra a releváns részeket megtaláltam, 4 kattintás, és már újra a beteg aktuális lapjában írhatok. További kettő kattintás persze, ha azt szeretném, hogy a dokumentum teljes szélességében látható legyen. Ha eszembe jut még valamit megnézni az elektronikus rendszerben tárolt kórelőzményekből, újabb tíz-tizenöt kattintás után folytathatom a jelen panaszok rögzítését. Mindezt a sürgősségi osztályon, ahol elvileg minden perc aranyat érhet.

Az előző posztban az egészségügyben előforduló hibákról írtam. A folytatásban azzal foglalkozom, hogy hogyan lehet olyan rendszert felépíteni, ami arra törekszik, hogy az egyén hibázási hajlama ellenére biztonságosan működik.

Mi jellemzi azokat a rendszereket, amik a biztonságot kiemelt fontossággal kezelik? Elsősorban egy olyan általános, a biztonságot legfőbb értéknek tekintő szemlélet, mely az egész szervezetre, annak minden résztvevőjére kiterjed, vezetőktől az elsődleges munkavégzőkön keresztül a kisegítő személyzetig: mindenkire. A szemlélet egyik fő eleme a folyamatos fejlődés iránti igény. Sajnos a mai napig az orvos és egészségügy szakdolgozói képzésben nem kap szerepet annak oktatása, hogy az egyes dolgozó miként járulhat hozzá, hogy a rendszer jobban működjön. Jelenleg a minőségbiztosítás vagy a vezető feladatai közé van besorolva, esetleg van egy kinevezett felelőse, azonban igazán akkor tud egy intézmény magas színvonalon működni, ha a minőség biztosításában mindenki részt vesz. Egy ilyen rendszerben nem csak az adott munkafeladatot végzi a dolgozó, hanem egyúttal a munkamódszerek fejlesztésén, a hibák kijavításán is kell dolgoznia.

Az egészségügyünk beteg. Ezt nem én írom le először és sajnos nem utoljára. A tüneteket mindnyájan tapasztalhatjuk, és a problémák számos oka is ismert: a forráshiány, a szakemberek elvándorlása, a várólisták vagy a hálapénz rendszeres beszédtéma, ha az egészségügy szóba kerül. Ezen nehézségek megoldása valóban elengedhetetlen, ha a jelen válságos állapotán javítani szeretnénk, van azonban egy öröksége az ellátórendszerünknek, ami olyan mélyen gyökerezik, hogy szinte észre se vesszük. Annyira természetesnek tűnik, hogy el se tudjuk képzelni, változtatni is lehetne rajta. Ez pedig a hibák kezelésének szemlélete.

Az egészségügyben rohamosan terjednek a különböző informatikai megoldások, és a viselhető okos eszközök is lassan mindennapjaink részévé válnak. Hol tartunk most? Mit hoz a jövő ebben a tekintetben? Milyen előnyökre számíthatunk és milyen veszélyekre kell felkészülnünk. Ezekre a kérdésekre kaphat választ az, aki március 24-én ellátogat a Napi Gazdaság, a Heim Pál Alapítvány és a WEBBeteg által közösen szervezett II. EgészséggazdaGság Konferenciára. 

Ennek a blognak a gondolata már régóta motoszkált a fejemben. Két éve olvastam először dr. Atul Gawande könyvét, melynek címe "Better", azaz jobban. Jól kiválasztott példákon keresztül azt mutatja be ez a könyv, hogy mennyi mindent lehet az egészségügyben jobban csinálni azáltal, hogy a meglévő eszközeinket tudatosan, hatékonyabban használjuk fel. A jobban alatt pedig gyorsabb, biztonságosabb, betegközpontú és igazságosabb ellátást értett. Én akkor és ott visszafordíthatatlanul a megszállottja lettem az ellátás és a betegbiztonság fejlesztésének. Ami igazán megragadott, az az a gondolkodásmód, amivel az innovátorok a saját szakterületükön meg tudták újítani az ellátás menetét, ahogy őszintén szembenéztek az adott rendszer hibáival és amilyen céltudatosan, szisztematikusan és tudományos alapossággal vitték végig az újításaikat. Azóta sikerült sok hasonlóan inspiráló fejlesztést megismernem, és remélhetőleg sikerül ezeket itt a blogon is bemutatnom. 

A végső lökést a blog elindításának a ma véget ért I. Betegbiztonsági Konferencia adta. Fantasztikus élmény volt látni azt, hogy annyi szakmabeli gyűlt össze ezen a csodás tavaszi hétvégén, hogy egy biztonságosabb egészségügy létrehozásán dolgozzanak közösen. Nagyon nagy öröm volt látni, hogy milyen sok neves és vezető pozícióban dolgozó kolléga gondolja már úgy, hogy az egészségügyben előforduló hibákról beszélni kell, ezeket mérni kell, de nem azért, hogy emiatt szakembereket vagy intézményeket elmarasztaljanak, megszégyenítsenek és lejárassanak, hanem azért, hogy megismerjük a hibákat, az azokhoz vezető rendszerszintű elégtelenségeket és hogy mindezek ismeretében úgy tudjunk változtatni az ellátás menetén, munkaszervezésben, a képzésben, a munkakörnyezeten és az eszközeinken, hogy a hibák a jövőben ne ismétlődhessenek meg. Véleményem szerint csak ez a fajta innovatív szemlélet vezethet el egy biztonságosabb és fenntartható egészségügyhöz. Rendkívül hálás vagyok a szervezőknek, hogy ez a konferencia létrejött.