Egy kattintás. Még egy. Aztán még kettő. És már írhatom is a betegem panaszait a számítógépes elektronikus orvosi regiszter programba. Ami történetesen olyan ablakban nyílik meg, amibe az egész dokumentum szélessége nem fér el. Ha azt szeretném, hogy az egész dokumentumot lássam, akkor még két kattintás, amit ha végeztem, visszafelé szintén le kell kattintanom. Ha közben a rendszerben meg szeretnék nézni más dokumentumokat a beteg korábbi megjelenéséiről, akkor az addrig beírtakat menteni kell, kilépni, néhány kattinttással megnyitni az előző zárójelentést vagy leletet, mert a program nem tud egyszerre két ablakot megnyitni. Így persze két leletet sem tudok a monitoron egymás mellé tenni, ha össze akarom őket hasonlítani, akkor fejben kell tartanom az egyiket, amíg a másikat megnyitom. Ha a számomra a releváns részeket megtaláltam, 4 kattintás, és már újra a beteg aktuális lapjában írhatok. További kettő kattintás persze, ha azt szeretném, hogy a dokumentum teljes szélességében látható legyen. Ha eszembe jut még valamit megnézni az elektronikus rendszerben tárolt kórelőzményekből, újabb tíz-tizenöt kattintás után folytathatom a jelen panaszok rögzítését. Mindezt a sürgősségi osztályon, ahol elvileg minden perc aranyat érhet.

Ez egyszerre persze nem tűnik soknak, de kíváncsi lennék, hogy egy nap mennyi időt töltök ide-oda kattintgatással a betegek ellátása közben vagy Inkább ahelyett. A kattintgatást ugyanis nem tartom betegellátásnak, hiszen a beteg számára ez a tevékenység semmilyen előnyt vagy értéket nem teremt. Hasraütésszerű becslés, és szerintem rendkívül visszafogott, hogy egy nap legalább nettó 5 percet kattintgatok úgy, ami egy okosabb szoftver struktúrával elkerülhető lenne. Ettől most talán nem esik hasra senki, de ez azt jelenti, hogy egy száz orvost foglalkoztató intézményben 1 orvos teljes munkaidejét kitölti a kattintgatás. Az ápolók és adminisztrátorok is szintén hasonló kattintgatás-rengetegben dolgozzál végig a napot. Ez nem csak pazarló, de lélekölő és etikátlan is. Etikátlan, mert igy tulajdonképpen a betegek elől vesszük el azt az időt.

Tovább dühít, hogy a rendszerbe a betegről nyert adatokat strukturálatlanul gyűjtjük a programba. Így ha például meg szeretnénk nézni, hogy az elmúlt öt vérvétel során mennyi volt a beteg vércukorszintje, öt nyomtatványt kell megnyitnunk (egymás után persze, hisz egyszerre csak egy ablak lehet nyitva), abban kikereshetjük a vércukorszintet, és ki kell írnunk valahova, mert a sokk kattintgatás közben úgyse tudjuk fejben tartani a számokat. Ha az adatok strukturáltan lennének tárolva egy rendes adatbázisban, akkor egy egyszerű lekérdezéssel bármely paraméter időbeli lefutása kinyerhető lenne.

Direkt nem írom le a programot, amit a kórházban használnom kell, mert gyakorlatilag minden ma használatos kórházi szoftver hasonló problémákkal rendelkezik, én magam személyesen már három félével is dolgoztam és nincs sokkal több forgalmban. Ezekben közös, hogy a programokat elsődlegesenaz OEP felé történő finanszírozási jelentések hez, vagyis a beavatkozások és diagnózisok kódolásához optimalizálták, az ápolói vagy orvosi szakmai vagy kényelmi szempontok nem kaptak jelentős szerepet. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a szakszemélyzet legtöbbször ellenségesen áll hozzá az ilyen programokhoz, mert nincsenek velük igazán jó tapasztalataik: nem segítik a munkájukat, nem teszi könnyebbé a betegellátást, sőt, sokszor az elől veszi el az időt.

Annyi minden nehezíti az egészségügyben dolgozók életét: az alacsony bérek, az elvándorlás miatt a bennmaradókra háruló megnövekedő terhek, az alulfinanszírozott ellátás miatt az állandó spórolási kényszer, a hálapénz rendszer miatt kialakuló feszültségek, a szegényedő és elöregedő társadalom egészségügyben lecsapódó problémái és még sorolhatnám. Ezek a problémák az elmúlt években egyre halmozódtak, és megoldásuk ma nem egyszerűbb, mint volt 5, 10 vagy húsz éve. Egyet kivéve: az információs technológia rengeteget fejlődött, és a pár éve még luxusnak számító megoldások ma már mindenki számára elérhetőek, elég, ha csak az okostelefonjainkra gondolunk: manapság gond nélkül lehet szöveget diktálni eszközeinknek, amit azok megértenek, válaszolnak rá, szöveges formába alakítják vagy éppen lefordítják más nyelvekre. Ezek a funkciók telefonjainkon már ingyenesen is elérhetők. Amit ebből ki szeretnék hozni az az, hogy rohamos tempóban terjednek, fejlődnek és nem utolsósorban olcsóbbodnak az informatikai megoldások. Így a fent említett számos probléma közül az egészségügyben használt informatikai eszközök az a terület, amit fejlesztve a legkönnyebben érhetnénk el látványos javulást a hatásfokban, minőségben vagy dolgozói elégedettségben, ami mind kihatna persze a beteg élményére is. Ma a számítógép végre tényleg látványos léptékben tudná gyorsítani és könnyíteni a betegellátást, ha megfelelő módon használnánk. Nem így tenni őrjítő hiba.